A foglalkoztatási és szociális ügyek tanácsa hétfőn vita nélkül jóváhagyta azt az új mikrofinanszírozási eszközt, amely a hátrányos helyzetűeket segítené vállalkozásaik beindításában. (Az Agence Europe szerint Németország nemmel szavazott, Magyarország pedig tartózkodott.) Az Európai Parlament február 11-én már zöld utat adott a kezdeményezésnek.
Az eszköz azoknak nyújtana esélyt az újrakezdésre, akiknek hitelkérelmeit a bankok - a magas kockázatok miatt - rendszerint visszautasítják. A mikrohitel felső határa személyenként 25 ezer euró lenne, és olyan vállalkozások elindítására vagy támogatására lehetne felhasználni, amelyek legfeljebb tíz embert foglalkoztatnak, és amelyek évi forgalma nem éri el a kétmillió eurót.
A közösségi mikrohitel-keretre egyébként négy éven át 100 millió eurót fordítanának közösségi forrásokból. Ez az összeg az Európai Beruházási Bank és a kereskedelmi bankok hozzájárulásával 500 millió euróra is nőhet.
Andor László, a foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős biztos közleményében üdvözölte a tanács döntését, és úgy vélte: az EU végre igazán elkezdhet dolgozni ahhoz, hogy megteremtsék a mikrofinanszírozási eszközhöz való hozzáférés feltételeit. A szakminiszterek ülésén a biztos egyébként azt is mondta: az eszköz alternatívát kínálhat azoknak, akik a válság hatásaitól szenvednek, mindemellett pedig segítséget nyújthat új munkahelyek létrehozásában is. Andor a tanácsülést követően úgy becsülte, hogy a mikrohitel-intézményekkel már rendelkező országokban 3-4 hónapon belül elindulhat a program.
A Bizottság arra számít, hogy a következő nyolc évben nagyjából 45 ezer kezdő vállalkozónak nyújthatnak majd kisebb összegű kölcsönöket. A mikrohitelről készült parlamenti jelentés szerzője a magyar Göncz Kinga volt.