A találkozó résztvevői meghallgathatják Kormány Krisztián, az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség (NORDA) új cégvezetőjének bemutatkozó előadását. A vezető ugyanis kötetlen, informális beszélgetés formájában tart tájékoztatót az aktuális és várható uniós pályázati lehetőségekről, a folyamatban lévő projektekhez kapcsolódó feladatokról, valamint naprakész információkat szolgáltat az egyes projektek előrehaladásáról.
A találkozó másik előadásában az Agrár-Vidék Dinamikus Gazdaságfejlesztő Klaszter mutatkozik be. A beszélgetés témája a hazai termékek piacra juttatása a Leader-Aranygazda program segítségével. Az előadást Mészáros István, a Magyar Leader Szövetség alelnöke tartja.
„A találkozóra a résztvevő települések vállalkozóit is várjuk" - árulta el az Önkormányzatok Mátrai Szövetségének soros elnöke, Dr. Lénártné Benei Anikó. „Abasár polgármestereként pontosan látom, hogy minden segítségre szükségük van a vállalkozóknak. Ülésünkön az érdeklődők széleskörű tájékoztatást kaphatnak nem csupán a telephely-, illetve vállalkozásfejlesztési pályázatokkal kapcsolatban, de azt is megtudhatják, milyen segítségre számíthatnak a hazai termékek értékesítésében. Vagyis a segítségünkkel megtudhatják, hogyan juthatnak olyan támogatásokhoz melyek a terméket végigkísérik a gyártástól, egészen az értékesítésig." - tette hozzá a vezető.
Amennyiben Kormány Krisztián vagy Mészáros István úrral kívánnak a találkozón riportot készíteni, kérem szíveskedjenek előre jelezni a sajto@abasar.hu e-mail címen.