![]() |
Gazdasági kapcsolatrend szerében meghatározó, hogy a főváros külső agglomerációs gyűrűje érinti, így erőteljesen érvényesül Budapest, illetve a Központi régió hatása. A térség viszonylag ritkán lakott. A terület arculatát a Cser hát dombjai, a Naszály és a Börzsöny határozzák meg. A falvakban számos helytörténeti kiállítás található, a térség a palóc, szlovák, sváb etnikum révén hagyományokban gazdag, napjainkban ezeket a hagyományokat próbálják feléleszteni. Nógrád megyében elsőként rétságon kezdődött meg a „zöldmezős" ipartelepítésre alkalmas terület előkészítése, így a megye iparszerkezetében történt változások az elmúlt tíz évben a rétsági kistérséget érintették a legkedvezőbben.
A kistérségben végzett szakmai munka fő célja, hogy hangsúlyozza a partnerség, az együttműködés fontosságát a kistérség intézményei, szervezetei között, valamint az érdekelt szereplők szemléletformálásával és az összehangolt kistérségi cselekvési terv segítségével megalapoz hassa a strukturális támogatások lehívásának sikerét. Együttes erővel, egymásra támaszkodva lehet csak hatékony projektötleteket kidolgozni és a későbbiek során kivitelezni. A kistérségben az együttműködés és a csatornák közötti információáramlás hiánya gátat szab a 2007-2013-as időszak társadalmi-gazdasági megújulás lehetőségének, a helyi identitás erősödésének, a kistérségben lévő elmaradott települések fejlődésének. A Kapcsolat Projekt segítségével erősödik a kistérségi szintű együttműködés, és javul a helyi fejlesztéspolitika hatékonysága.
Az elvégzett munka fontos alapköve a kistérség szereplőinek figyelemfelkeltése, tájékoztatása. Az információ valamennyi csatornához történő eljuttatása sok szereplőnél érdektelenséget okozhat, ennek elkerülése érdekében meg kell határozni a célcsoportokat és hozzájuk a megfelelő információt eljuttatni. A műhelymunkák érintett célcsoportjait az önkormányzatok, a kis és középvállalkozások, a civil szervezetek, és a kistérségi szereplők.
GOP-os pályázati kiírások ismertetése, Önkormányzatok számára megnyíló pályázati lehetőségek ismertetése, Az akadálymentesítés fontossága, pályázati kiírás ismertetése, együttműködés lehetőségeinek megbeszélése, „Turisztikai attrakciók fejlesztése" című pályázati kiírás ismertetése, A jövőben fontos cél, hogy a projektek egymásra épüljenek, a kistérség szereplői a KCST-ben meghatározott közös terveket az együttműködési nehézségek leküzdése után valósítsák meg és átgondolt fejlesztések jöjjenek létre.
Térségi szereplők kapcsolatának erősítése, konkrét együttműködések kialakulása akár a pályázati rendszerekben is.
Műhelymunkák száma: 11
Résztvevők száma: 116
Programmentor:
Markó Edina
Tel.: 20/471-60-02
Többcélú Társulás:
Rétság Kistérség Többcélú Társulása
2651 Rétság, Rákóczi u. 20.
Tel.: 35/350-430