Tiszaújváros

A Tiszaújváros kistérség Borsod-Abaúj-Zemplén megye délkeleti ré szén, szép alföldi tájon fekszik, 3 kistájegység (Borsodi-ártér, Borsodi-mezőség, Sajó - Hernád sík) találkozásánál.

A kistérség tájképileg meghatározó elemei a folyók és tavak, melyek közül a legjelentősebbek a Tisza és a Sajó. A felszín alatti vizeket tekintve a legnagyobb jelen tősége a termálvíznek van, mely Tiszaújváros területén fordul elő. A térségben a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet a legismertebb, de védetté nyilvánították az ároktői Kácsa-szigetet és a Borsodi Mezőséget is. A kistérség közlekedés földrajzi helyzete az ország ezen részén meglehetősen jónak mondható, hiszen beleesik ÉK-Magyarország közlekedési tengelyébe. A térség északi részén halad el a Miskolcot Debrecennel összekötő 35-ös számú főútvonal, és az M3-as autópálya csaknem teljesen középen kettészeli a kistérséget. A közel 50 ezer fő lélekszámú népesség csaknem 2/3-a Tiszaújváros térségében koncentrálódik, ebből Tiszaújváros 18 ezer fő. A népesség korösszetételét vizsgálva meg állapítható, hogy a térség aránylag fiatalos, mely két dolog következményeképpen alakult így: az egyik Tiszaújváros, mely mindössze egy 35 éves város, így a lakosság átlagéletkora is hasonló, a másik pedig a térség falvaiban jelentősen elszaporodó cigány lakosság. Tiszaújváros Kistérség gazdasági életében meghatározó jelentőségűek a vegyipar, az energiaipar és olajipar.

A MUNKA CÉLJA:

A tiszaújvárosi műhelymunkák célja az együttgondolkodás a tiszaújvárosi kistérségben a vidékfejlesztés mentén, illetve a szomszédos kistérségekkel esetleges együttműködés elindítása.

A CÉLCSOPORT ÖSSZETÉTELE:

A műhelymunkákon döntően hivatali vezetők, polgármesterek rész vétele jellemző és csak az utóbbi időben mondható a civilek és vállalkozók megjelenése.

MŰHELYMUNKÁK ÁLTAL ÉRINTETT TÉMAKÖRÖK:

24 kistérségi műhelymunka nagy része a felkészülés jegyében zajlott: a kistérség szereplőinek felkészítése az elkövetkező időszak vidékfejlesztési partnerségek kialakításához, a vidékfejlesztési stratégiánk kialakításához.

ELÉRT EREDMÉNYEK:

A Kapcsolat-projekt eredményeként a Tiszaújvárosi kistérség településeinek kezdeményezésére és aktív részvételével megszületett a Dél-borsodi Akciócsoport, mint a LEADER vidékfejlesztési programban érintett szereplőket összefogó Helyi Közösség, amelynek célja az Akció csoport stratégiájában meg határozott fejlesztési prioritásokhoz igazodó helyi elképzelések megvalósítása.


Műhelymunkák száma: 24
Résztvevők száma: 236


Programmentor:

Pákh Edit

pakh.edit@norda.hu

Tel.: 20/468-0506

 

Többcélú Társulás:

Tiszaújvárosi Többcélú Kistérségi Társulás

3580 Tiszaújváros, Kazinczy u. 3.

Tel.: 49/544-273



« vissza az előző oldalra