Ennek a munkának az eredményeként - olyan korábbi együttműködések alapján, a műhelymunka kerete in belül esettanulmányok feldolgozásán keresztül - újabb határon átívelő (amely fizikai megjelenésében közben meg is szűnt) együttműködések bontakoztak ki. Rengeteg tapasztalat cserélt gazdát ebben az intenzív időszakban. A műhelymunka sorozatnak különleges aktualitását adta a Schengeni határnyitás, amely az eddigi kezdeményezéseken túl számos együttműködés lehetőségét nyitotta meg.
A Gömör-Tornai Fesztivál gondolatvilágán elindult egy újabb modell értékű együttműködés mely a határ mind szlovák mind magyar oldalán feltérképezte azokat a potenciális civil önkormányzati és kis részben gazdasági partnereket, amelyek együttesen alkalmasak lehetnek a közös fejlesztések megvalósításánál. A most elinduló határmenti együttműködések alapoznak kultúrális, gazdasági hagyományokra. A műhelymunka sorozat eredményeképpen korábban a Norvég Alaphoz beadott és nyertes projekthez a résztvevők nagy számban csatlakoztak.
Műhelymunkák száma: 10
Résztvevők száma: 337
Programmentor:
Kulcsár Mária