A partnerségi kör tevékenységének újabb lökést adott a Kapcsolat Projekt. Témakörök: a Zemplén téréségében megjelent fejlesztési elképzelések sokak szerint meggátolnák hosszabb távon a környezet harmonikus fejlesztéseket: szivattyús energiatározós erőművek Dél-Zemplénben, szerencsi biomassza erőmű, szlovákiai terebesi erőmű). Civil együttműködés, érdekérvényesítés, kommunikáció révén borászatok, turisztikai vállalkozások, építész stúdiók, „Zemplént szerető magánemberek” 2008 tavaszára meg alakították a „Mi Ügyünk A Zemplén 2007 Társaság”-ot.
A 2007 októberi konferenciánkat meg tisztelt Sólyom László Köztársasági elnök és számos szakterület képviselője. A Tokaj Történelmi Borvidék Kultúrtáj Világörökségi Terület védelmével kapcsolatos tevékenységnek köszönhetően 2008 tavaszára felgyorsult például a világörökségi helyszínek törvényi szabályozási folyamata, s az önálló Zempléni Nemzeti Park megalakulásának további előmozdítása. Több alkalommal került sor az ellenérdekeltek közötti párbeszédre, pl. a biomassza erőmű beruházó és a környezetvédelmi tájfejlesztő szervezetek szakemberei között (Biomassza dilemma).
A civil szektoron belüli folyamatokat segítette a Nemzeti Civil Alappal és a regionális Civil Együttműködési Fórum aktivizálásával kapcsolatos műhelymunka. Egy-egy szakmai kérdéskört külön-külön tárgyaltak további.
Találkozóink: A nők szerepe a globális környezeti folyamatokban, Települési Környezetvédelmi Program, Együttműködés a bükki karsztvíz védelme érdekében. Ez utóbbi témakörben a civil munkacsoport javaslatokat fogalmazott meg a miskolci vízszennyezés lehetőségeinek megakadályozása érdekében, melyet el is juttatott a város polgármesteréhez és a környezetvédelmi hatósághoz.
Műhelymunkák száma: 12
Résztvevők száma: 200
Programmentor:
F. Nagy Zsuzsa
Tel.: 46/382-095