Partnerségi alapok képzés

Képzés: Ennek a projektelemnek két komponense van: a Tervezés és a Partnerségi Alapok képzés. A két képzés közös célja, hogy a tervezési és programozási ismeretek köz¬vetítésével elősegítse a partnerség-építési készségek fejlődését ezzel is elősegítve az Európai Unió feltételrendszeréhez igazodó integrált projektek kialakítását és sikeres megvalósítását.

PARTNERSÉGI ALAPOK KÉPZÉS CÉLJA:

A partnerség-fejlesztés érdekében nagyszámú célcsoport különböző eszközrendszerrel történő bevonása, képzése volt a cél. Ezáltal képessé váltak a helyi igényeken és szükségleteken alapuló közös célok megfogalmazására, kistérségi és ágazati tervek kidolgozására, konkrét programok, projekteket kialakítására a partnerség elve mentén. A képzési program célja a képzés eredményeként minta értékű együttműködési- partnerségi modellek kialakítása a Észak-magyarországi régióban. A képzés 12 helyszínen 720 órában valósul meg. Számos pozitív visszajelzést kapunk a térségekből. A résztvevők leginkább azt emelték ki, hogy a gyakorlatban tudják hasznosítani a tréningeken szerzett ismereteiket. A térségekben a tréning egyik pozitív hatásaként értékeljük azt is, hogy a résztvevők részt vettek a kistérségi partnerségi műhelymunkákon is. A képzéseken megfogalmazódott a gyakorlati feldolgozás fontossága mellett jól érzékelhető a tapasztalati tanulás eredményessége, melyet a képzők esettanulmányokon keresztül valósítottak meg. A képzések során mind az oktatói, mind a hallgatói visszajelzések alapján megfogalmazódott, hogy a tanulási folyamatban a hallgatók saját tapasztalatainak megjelenése és azok feldolgozása közösen eredményesebbé tette a képzést.

EREDMÉNYEK:

  • konkrét együttműködési hálózatok kialakítása,
  • partnerségre épülő fejlesztések elindítása,
  • Európai Uniós források sikeres lehívásához szükséges ismeretek,

TEMATIKA:

1-2. nap:
Partnerség a területfejlesztésben.
(Elmélete, módszertana, szükségfeltárása)

3-5. nap:
A partnerség építésben hasznos készségek fejlesztése.
(Kommunikáció, személyiségfejlesztési tréning)

6-8. nap:
Partnerség építés a gyakorlatban.
(Szükségfeltárás módszerei, partnerség építés módszerei, hálózatépítés, közösségfejlesztés)

9-10. nap:
Forrástérkép, vizsga
(Forrásteremtés, együttműködési modellek, partnerség építés)


Képzési napok száma: 120
Résztvevők száma: 450


kapcsolat@norda.hu

www.norda.hu

 



« vissza az előző oldalra